...az a kicsi élet még reggel - KICSI ÉLET MÉG REGGEL OTT LÜKTETETT BENNEM,Bóna Mária Ilona, - furaila Blogja

Továbbiak »

Belépés

			furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!"			BMI ****** 2005.10.25 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

...az a kicsi élet még reggel

2006-12-28 13:04:16, csütörtök

	AZ A KICSI ÉLET MÉG REGGEL OTT LÜKTETETT BENNEM... (Részlet a TIBORCA című regényemből) Aznap látogatási nap volt a kórházban. Öt óra után felkeltem az ágyból, mert kínosan érintett az, ahogy a látogatók ünnepelve körülállták a kórteremben fekvő kismamákat. Felkeltem és kisétáltam az előtérbe. Reménykedve gondoltam arra, hátha kihagy Nándi egy napot az iskolában. Bejön a kórházba megnézni, hogy vajon mi van a feleségével. Nem jött. Már letelt a hivatalos látogatási idő, amikor észrevettem, hogy a lengőajtón belép ismerős alakja. Annyira megörültem neki, hogy semmit nem mondtam el abból a sok kellemetlenségből, ami történt velem, és amivel valósággal megfenyegettek. Kedves voltam és vidám, mert valóban örültem a látogatásának. Nem akartam a sok rosszal elijeszteni... * Másnap reggel nagy műgonddal ,,tettem bele" az első vizeletemet a pohárba. Tudtam, hogy legalább 24 órára van szükség ahhoz, hogy elvégezzék a tesztet. Aznap látogatás sem volt. Pihenésre, erőgyűjtésre használtam ezt a napot. A következő napon azonban arra ébredtem, hogy a főnővér felvezeti a kartonomra az eredményt. Amikor elment, felkeltem és gyorsan megnéztem. ,,Negatív!" - Olvasom. Megszédültem. Alig tudtam visszamenni, hogy visszafeküdjek. Eldőltem, mint egy krumpliszsák. Nem volt erőm arra sem, hogy betakarjam magamat. Kár, hogy akkor még nem tudtam imádkozni. Egyre csak olyan embereket keresgéltem az emlékezetemben, akihez lehetett, vagy lehetne a bajban fordulni. Senki nem jutott eszembe. Akkor már tudtam, hogy senki nem tudja megmenteni a bennem fejlődő kicsi életet attól, hogy megöljék. Nem kaptam reggelit. Ebből tudtam, hogy a műtétet végre fogják hajtani. A nagyvizit alatt úgy elmentek az ágyam előtt, hogy rám sem néztek és egy szót sem szóltak. Ott maradtam a nagy bizonytalanságban. Már tudtam a műszak programját. Tudtam: mikor tartanak konzíliumot; mikor van ,,nagyüzem" a műtőben... Próbáltam kitalálni, hogy mikor kerül rám a sor. Futószalagon jöttek-mentek a terhesség-megszakításosok a kórterem és a műtő között. Készenlétben voltam órákon keresztül. Aztán délben ebédet sem kaptam. Nagyon éhes voltam. Olyan, rohamszerű éhségérzet tört rám, mint az elmúlt három hónap alatt általában, amikor nem ettem legalább négyóránként. Lezajlott az egy-órai szoptatás is, ami elől a fekete hajú nő már előre elmenekült. Kisbabáját vissza is vitték a csecsemő osztályra. Úgy elkértem volna! Úgy megszoptattam volna! Kettőtől négyig csendes-pihenő volt az osztályon. Ilyenkor én is aludtam egyet. Most is megpróbáltam, de annyira hangosan dobogott a szívem, hogy nem tudtam tőle, meg a mardosó gyomornedvektől sem elaludni. Úgy, fél három körül bejött egy fiatalember, orvos-gyakornok, és megkérdezte a nevemet, meg ettem- ittam-e? Mondtam, hogy nem. Erre beadott egy injekciót. Körülbelül húsz perc múlva megjelent egy hordággyal, amire átrakott. Nem értettem miért bánnak úgy velem, mint egy beteggel. Magam is át tudtam volna feküdni. Lehet, hogy attól tartott: meg fogom tagadni az engedelmességet? Minden esetre ez bejött... Csendes-pihenőben egyébként sem zavartam volna meg a kismamák nyugalmát! - Ölelje át a nyakamat! Mondta, miközben nagyon gyengéden, de határozottan felnyalábolva áttett a hordágyra. A folyóson végigtolt, majd a liften eggyel lentebb, vagy fentebb mentünk. Nem tudtam követni. Majd betolt egy kis műtőbe. Ott már várt az osztályos orvos. Az elmúlt napok során őt találtam a legszimpatikusabbnak az egész orvosi karban. Magas, jóképű, már egy kicsit deresedő hajú férfi volt. Nálam, körülbelül tíz évvel lehetett idősebb. Csendes, merengő típus. Olyan, akinek szívesen lettem volna a t á r s a akár a munkában, akár a magánéletben. Olyan, akire ,,fel tudtam volna nézni"! A fiatalember át akart rakni egy olyan műtőasztalra, amelyiken megláttam azt a bizonyos lábtartó szerkezetet és előtte ott volt a vödör, amiben benne felejtették az előző véres ,,kaparékot". Ettől a látványtól feltámadt az életösztönöm és leugrottam a hordágyról. Két kezemmel belekapaszkodtam az ajtókeretbe. - Nem engedem, hogy kikaparják a kisbabámat! Már érzem a mozgását! Teljesen panaszmentes vagyok harmadik napja! Haza akarok menni! Ekkor, egy melegséghullám öntötte el az egész testemet, majd rohamszerű, szülési fájást éreztem a méhem tájékán. Kivert a verejték. Valami meleg csorgott végig a combomon és a lábam szárán. Az injekció! Hasított belém a felismerés. Összeomlottam. Elengedtem az ajtókeretet és hagytam, hogy a fiatalember karjaiba vegyen. Végig ott ült mellettem, és amikor nagyon görcsöltem, simogatta a hasamat, fogta a kezemet, s egy vizes ruhával törölgette a homlokomat. Beszélt hozzám, hogy ,,már nem fog sokáig tartani". De bizony sokáig tartott! Azzal magyarázták, hogy: - ez kicsit hosszadalmasabb, de az injekció segít kitágulni, ettől érzi a görcsöket. Ez nem károsítja annyira a méhet és a méhszájat, mint a műszeres tágítás. Sokáig tartott a tágítás. Közben, szülési fájásaim voltak. Majd éreztem a kaparókanál körkörös munkálkodását a méhem belső falán. Nagy, meleg darabok buggyantak ki belőlem és csobbantak bele a vödörbe. A fiatalember elengedte a kezemet és felemelkedve előrehajolt, hogy megnézze. Elkaptam a pillantásukat, amint aggódva egymásra néztek. - Nagyon vérzett? - Nem egyáltalán nem véreztem! - Mert teljesen üres a méhe... Felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézzek az orvosnak, aki annyira nyilvánvalóan hazudik. A fiatalember gyengéden visszanyomta a fejemet. Visszaült és szinte vigasztalón simogatott. Láttam a szemében az őszinte szánalmat. És még valamit... Amikor vége lett az egésznek, a fájásokkal együtt elmúlt a szorongásom is. Elmúlt, mert ismét ,,csak" önmagamért voltam felelős. Megszűnt a ,,vemhes nőstény"-ekre jellemző - az állapotukkal együtt járó - kiszolgáltatottság érzése! - Le tud szállni, vagy leemeljem? Kérdezte a fiatalember. Köszönöm, nem kell. Megy ez nekem, hiszen világ életemben sportoltam. Amint - könnyedséget színlelve - leszökkentem a kínpadról, odaálltam az orvos elé, hogy átadjam neki a hálapénzt. Már egyáltalán nem szerettem volna, ha ,,ilyen" társam lenne! Felnézni sem tudtam rá, hiába volt sokkal magasabb, mint én. És a hálapénzzel is inkább meg akartam alázni. A leeresztett reluxás ablak előtt állt, háttal a szobának. Remegő kézzel éppen rágyújtott. A köntösöm zsebéből elővettem a borítékot és oda akartam neki adni. - Főorvos úr! Köszönöm! - Szó sem lehet róla! Tegye csak el majd arra az esetre, amikor szülni fog! - Miért? Lehet nekem egyáltalán gyerekem? Ez volt a harmadik, aki meghalt, mielőtt megszületett volna... Ránéztem és kerestem a tekintetét, mert látni akartam mit érez! Akkor vettem csak észre, hogy mennyire sápadt, szinte fehéres-szürke az arca. És, olyan szomorúság sugárzott a szeméből, mint annak a katonának, akinek először kellett, parancsszóra embert ölnie. - Lehet, amennyit csak akar. De, most legalább két évig pihennie kell, hogy testileg, lelkileg fel tudjon készülni egy gyermek kihordására és a szülésre! Amikor visszavittek a kórterembe, majd éhenhaltam... Szóltam az egyik ,,kisnővérnek", hogy nem tudna-e nekem valahonnan ennivalót keríteni. Nem tudott. Aznap látogatási idő volt. Felhívtam férjemet a munkahelyén az előtérben lévő telefonon. Megkértem, hogy jöjjön be mindenképp, és hozzon nekem ennivalót. Meg is érkezett már öt órakor az elsők között. Téliszalámis zsemlét hozott. Pillanatok alatt megettem, és csak utána kezdtem neki elmesélni, hogy: - Kikapartak. Most, legalább két évig nem szabad teherbe esni. Szomorúságnak nyomát sem láttam rajta. Mintha megkönnyebbült volna. Sőt! Megcsillant a szemében az a fény, amit akkor lehet a férfiak tekintetében meglátni, amikor eszükbe jut a szex. Ki is használtam az alkalmat. Odabújtam hozzá és provokáltam. Gyengédségre vágytam és ilyenkor, a szexuális vágy megjelenésével - bíztam benne - hogy végre, megkapom. Amikor visszamentem a kórterembe, már ott volt az éjjeli szekrénykén a vacsorám. Azt is megettem és azt terveztem, hogy lezuhanyozok. Közben, elérkezett az esti, hétórási szoptatás ideje. Behozták a kisbabákat. A kis feketepihés-fejűt letették az anyja mellé, aki csak nézte konokul, majd hátat fordított a picinek. Soha nem tapasztalt bizsergést éreztem a mellemben. Ezzel egy időben iszonyú görcsös, alhasi fájdalmaim lettek. A gyógyszeres nővértől kértem fájdalomcsillapítót. - Milye fáj? - A hasam. Megnézte a kórlapom, és azt mondta: - ,,Spontán vetélés" utáni méhösszehúzódásai vannak. Ezt nem lehet csillapítani, mert akkor nem tud a méhe visszahúzódni... ,,Tehát, igazam volt. Mégis terhes voltam!" Hideg verejtéktől nedves testtel, a fájdalomtól elgyötörten, letettem a zuhanyozási szándékomról. Néztem a kisbabákat, főleg a kis fekete hajút és, mint két búvópatak megindult a könnyem... Az egyik anyuka észrevette, hogy sírok és próbált vigasztalni. Erre, a kreol nő felém fordult és először a négy nap alatt megszólalt: - Örüljön neki, hogy elment a gyereke! Bárcsak az enyém is elment volna! Mondta, majd egy másik kismama legorombította: - Hogy mondhat ilyet! Ne magából induljon ki! Legszívesebben felkeltem volna és a mellemre vettem volna a kicsi fiút, hogy megszoptassam. Ahogy ezt végig gondoltam, valami nedvesség elárasztotta az egész hálóingemet. Megnéztem, hogy mi lehet az. Hát, akkor látom, hogy ,,megindult" a tejem! Beindult a tejelválasztás! Lehet, hogy több voltam, mint három hónapos? Jól éreztem, hogy már mozog! Ekkor jutott el a tudatomig, hogy az a kicsi élet, ami reggel még ott lüktetett bennem, most ott van széttrancsírozva valahol a többi ,,kaparék" között. Majd megfulladtam az elfojtott sírástól. Olyan köhögési rohamot kaptam, azt hittem megfulladok. Egész éjjel annyira fulladtam, hogy nem tudtam aludni. Asztmás rohamom volt, amit önhipnózissal próbáltam elmulasztani. Arra gondoltam, hogy csinos és fiatal vagyok és a lelkem mélyén éreztem, hogy az orvos igazat mondott: lehet még gyerekem! (Bóna Mária Ilona)

2 komment , kategória: Általános

Címkék: belekapaszkodtam, széttrancsírozva, gyomornedvektől, hosszadalmasabb, engedelmességet, megszakításosok, emlékezetemben, megfenyegettek, megkönnyebbült, melegséghullám, visszafeküdjek, tejelválasztás, legszívesebben, legorombította, megjelenésével, megszoptattam, látogatásának, pillantásukat, munkálkodását, összeomlottam, megszoptassam, felnyalábolva, nyilvánvalóan, önhipnózissal, visszahúzódni, szomorúságnak, lezuhanyozok, krumpliszsák, szándékomról, elárasztotta, csillapítani, erőgyűjtésre, megszédültem, visszavittek, határozottan, visszanyomta, látogatók ünnepelve, kórteremben fekvő, kórházba megnézni, hivatalos látogatási, lengőajtón belép, első vizeletemet, következő napon, főnővér felvezeti, bajban fordulni, bennem fejlődő, műtétet végre, nagyvizit alatt, ágyam előtt, nagy bizonytalanságban, műszak programját, műtő között, KICSI ÉLET MÉG REGGEL OTT LÜKTETETT BENNEM, Bóna Mária Ilona,

Ballán Mária

(#1) 2006-12-28 14:01:07

Megrikattál ezzel a gyönyörű és fájdalmas írással!Nekem is volt egy ilyen "élmény " az életemben,mai napig is szomorúsággal tölt el,de nem volt más választásom.Minden abortusz az élettől tagadja meg a parányi emberi lényt!Nézd meg a blogomban az utolsó bejegyzést,életzarándoklat lesz ma,a megölt magyar magzatok emlékére.Istenem bocsásd meg,nem tudják/tudjuk mit cselekednek/cselekszünk!!!!!!!

BMI ******

(#2) 2006-12-29 12:45:43

Igazad van Marika! Valóban nem tudtuk, de még most sem sokan tudják, hogy mit cselekednek! Én is most döbbentem rá a valóságra. A napokban találtam rá nonoyoyo blogjának videójában az Abortusz című videóra. Először csak belenéztem úgy futtában, de azután újra és újra megpraóbáltam végignézni, de közben rosszul lettem és sokadszori nekifutásra tudtam csak eljutni a végéhez. EZ RETTENETES! Suttogtam elfúlón a zokogástól. Törvényt kellene hozni arról, hogy a fogantatástól számítva legyen jogi személy, vagyis EMBER az emberi magzat!!!
A zarándoklatról sajnos későn értesültem. Akkor, amikor már nem tudtam volna odaérni. Ugyanis, valamikor a találkozó előtt egy- vagy másfél órával került föl a hírhálóra. A rádiót és a tv-t éppen nem hallgattam, mert csak így tudom kirekeszteni a nemzetet megrontó és tönkretevő politikusokról szóló híradásokat...
Elegem van belőlük!!!!!!!!!!

Új komment

Név:
E-mail cím:	( csak a blog tulajdonosa látja )
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]